Sziasztok!

Szóval, mint azt láthatjátok, egy kissé megújult a főoldal. A tagságban mindig felmerült, hogy legyen világosabb az oldal, meg hasonlítson jobban a régi NewGen-re, és ennek most eleget tettünk. Köszönet Pepea-nak, aki segített az új design kialakításában, míg a háttérben látható kép pedig BuB munkája volt. Az új oldalhoz majd igyekszünk a fórum színeit is igazítani, amint lesz rá idő, de addig is pár újdonság, amit szeretnék veletek megosztani, ugyanis nem csak az oldal újult meg.

Sorjában:

  • az első és talán a legfontosabb, hogy végre erőt vettem magamon és csináltam egy kvázi hivatalos NewGenComics e-mail címet. A továbbiakban, ha el szeretnétek érni minket, akkor a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet érdeklődni, majdnem mindennel kapcsolatban. Én magam szinte biztos, hogy napi szinten nézem majd az e-maileket, szóval csak bátran!
  • régi adósságom volt, hogy az információkon belül csináljak egy taglistát, ezt is megtettem végre
  • jelenleg már az összes képregény elérhető az oldalon, egyedül a Végtelen Válság nincs még fent a galériában. Ez hétfő délután fog felkerülni. Utána is van még munka, sok képregénynél nincsenek feltűntetve a honosítók vagy a kiadás dátuma, jövő héttől ezeket a hiányosságokat fogom folyamatosan pótolni. Viszont, nem győzőm hangsúlyozni, hogy ha hibát találtok a képregények kapcsán, vagy nem elérhető egy képregény, azt azonnal jelezzétek nekünk az e-mail címünkön vagy a fórumon, hogy javítani tudjuk!
  • Aztán, ha már volt ez a kis leállás, meg ha már visszakerült minden képregény, akkor ez egy jó alkalom volt arra, hogy összeszámoljuk, pontosan, hány képregény is van az oldalon. Az eredmény az lett, hogy jelenleg, a mai napon 810 képregény van fent nálunk. Kisebb pontatlanság előfordulhat, mert „manuálisan” számoltak össze őket, szóval olyan +/- 10 a hibahatár. Kiadói bontás így néz ki a dolog:

 

DC kiadó: 385 darab képregény

Marvel kiadó: 228 darab képregény

IDW kiadó: 56 darab képregény

Egyéb kiadók: 55 darab képregény

Image kiadó: 26 darab képregény

Dynamite kiadó: 15 darab képregény

Chaos kiadó: 14 darab képregény

Dark Horse kiadó: 14 darab képregény

DDP kiadó: 13 darab képregény

Fan-art: 4 darab képregény

 

Szóval így állunk jelenleg. Természetesen a bővítés tovább folytatódik, és reméljük, hogy minél előbb elérjük majd a szép, kerek 1000. képregényt! Ez jó sok fórum visszajelzés mellett nyilvánvalóan könnyebb lenne.

Egyelőre ennyi. Barátkozzatok az új oldallal, és szavazzatok, hogy mennyire tetszik ez nektek vagy akár osszátok meg velünk a véleményeteket a fórumon! Meg persze olvassátok a frissítéseket is!

Bejelentkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 253 vendég és 10 tag böngészi